A templom magyarországi viszonylatban középméretű, 46 méter hosszú, 16 méter széles, tornyainak magassága 34,5 méter. Az egyhajós, négy boltszakaszra tagolódó templomtér erőteljesen megemelt, egyenes záródású, két boltszakaszos szentélybe vezet, amely alatt a királykripta helyezkedik el.
A kéttornyos nyugati főhomlokzat részletgazdagsága éles ellentétben áll a templom és kolostor többi homlokzatának puritán egyszerűségével. Az erőteljesen tagozott, növényi ornamentikával díszített főkapu szemöldökkövén Lécs Ágoston apát monogramja: ALAT (Augustinus Lécs Abbas Tihanienis) 1754 látható. Fölötte az apát címere, ami a templombelsőben is több helyütt megtalálható, és a kolostor címerévé vált. A toronypár közti oromfalban lévő két fülkében Szent Ányos és Szűz Mária szobrát láthatjuk.
A homlokzati szobrokat 1754-ben ismeretlen veszprémi kőfaragó készítette. A templom építészét főhomlokzatának tagolása valamint a templombelső boltozása, illetve kettős pilasztereinek formai megoldása alapján a dunai barokk iskola egyik jeles, hazánkban is dolgozó mesterének, a karmelita Martin Wittwernek körében kereshetjük.
A templomhoz dél felől kapcsolódó kolostornégyszög szárnyai fokozatosan épültek ki a XVIII. század közepén, felhasználva a korábbi, XVI-XVII. századi épületmaradványokat is. Először a keleti, majd a déli, végül a nyugati szárny készült el. Homlokzataik tagolása nagyon egyszerű, csupán a nyugati homlokzaton található főbejárat kapott a templom főbejáratával azonos formai kialakítású kőkeretet.
Az Apátság weboldala: http://www.tihanyiapatsag.hu/Az_Apatsagrol/Az_apatsagi_templom.html


